Napüdvözlet Jógastúdió

Szeretettel, békével és harmóniával vár a Napüdvözlet Jógastúdió. Az 50m2-es jógaterem napfényes, panorámás, légkondícionált, igényesen felszerelt és relaxációs sarokkal berendezett. 


A stúdió neve: 

A régmúlt korokban az emberek kitüntetett figyelmet szenteltek a Napnak. A Napot istenként tisztelték, hiszen tőle származik a Földet átható életerő. Sok nép különös áhítattal várta a napfelkeltét, mint az éjszakai sötétséget eloszlató szent erőt, szimbolikus értelemben pedig a megvilágosodással azonosították. 

A Hajnal a 24 órás körforgás egyik legmisztikusabb része, hiszen ilyenkor még minden csendes és nyugodt, ám az ég alját különleges, mesebeli fények kezdik átjárni. Ilyenkor az ember szíve csordultig telik izgalommal és várakozással, vajon mikor pillanthatja meg az Ég pompázó kékségén erőre törő első napsugarat. A napfelkeltét szimbolikusan is értelmezhetjük, hiszen a reggelente csodás várakozással eltöltő érzés olyan, mint egész életünkben várni azt a pillanatot, amiért a jógát jógának, vagyis összekapcsolódásnak hívják. A várakozás csodája az, ahogy az úton az isteni egység felé tartunk, és az Isten megpillantásának csodája az, amit a napfelkelte jelképez.

A jógában az egyik legismertebb ászanasorozat a Napüdvözlet - Surya Namaskara gyakorlatsor, mely önmagában teljes, egész, mely minden csakrát áthat és harmonizál.  Akár már egyetlen reggeli napüdvözlet is energetizálni tudja a testi és mentális működésünket, azonban a 108 körös kiterjesztett verziója csodálatosan összhangba hozza az ember testmozgást, légzését és elméjét, a kísérő mantrák fényében pedig áramló meditációvá alakul. 

A Napüdvözlet - Surya Namaskar, mint az Élet áramlása:

A napüdvözlet, vagyis Szúrja Namaszkár gyakorlatsor az egyik legismertebb tradícionális ászana sorozat a jógában. Energizál, javítja az immunrendszered, "beolajozza" az ízületeidet, stimulálja az idegrendszered, oldja a feszültséget, a testhelyzetek váltakozása egyeneletesen terheli az izmaidat és a csontjaidat, rugalmassá és erőssé teszi a gerinced, és előhozza belőled a jókedvű ragyogást, ami bearanyozza az egész napodat!

A Napüdvözlet jelentése

A szúrja namaszkára szanszkrit szó napüdvözletet jelent (szúrja = nap, namaszkára = üdvözlet, tisztelet).

Ennek a gyakorlatsornak a hagyománya egészen az emberiség hajnaláig, az archaikus korokig nyúlik vissza, amikor az ember még szoros kapcsolatban élt a természettel - a nap iránti tisztelete, azzal való összekapcsolódási vágya a legkezdetlegesebb művészetekben és minden tevékenységében megnyilvánult. A Nap melegével életet adott a Földnek, amiért az ember istenként imádta őt.

A napot, mint metaforát sok mindennel állíthatjuk párhuzamba. Metaforája az életnek, erőnek, egészségnek, energiának és a halhatatlanságnak. Mozgása az élet szimbóluma. 

A ciklusok változása

Mint minden jógagyakorlat, a napüdvözlet is szimbolikus: egy ciklust szimbolizál, ami mindig visszatér a kiinduló pontra, mégis folyamatosan változik, fejlődik, áramlik. Az ember életútját szimbolizálja és különösen az ebben rejlő állandó változást és ciklikusságot. Benne van az élet körforgása, az évszakok változása, a nappalok és éjszakák váltakozása, a belégzés és kilégzés ciklusa, a megszületés, az élet és az elmúlás, amit a Hindu mitológiában a három fő isten erejének váltakozó jelenléte képvisel: Brahma a teremtő, Vishnu a fenntartó és Shiva a pusztító állandó körforgásban tartják a világot. A hajnal a felkelő nappal maga Brahma, az életadó, a napközbeni időszak, amit beragyog a Nap melege, Vishnu ideje, s az alkony, az éjjel kapuja a pusztító táncával új lehetőséget teremtő Shiva időszaka. E három fázis, melyen a Nap végig halad, magának az életnek a folyton zajló körforgása, 24 óránkén újra és újra lejátszódva.A Nap mozgásának távolabbi következménye az évszakok változása, amely szintén felosztható az istenségek között. A nyár a fenntartás ideje, a tavasz és ősz a mozgásé, míg a tél a visszahúzódás, halál és elmúlás tere. 

A napüdvözlet gyakorlása közben az egész lényünkkel átéljük a körforgást és ez segít abban, hogy a mindennapjainkban is könnyebben elfogadjuk, sőt aktívan kezdeményezzük a változásokat. Az áramlás folyamata, ahogy haladunk egyik gyakorlatból a másikba, megmutatja, hogy képesek vagyunk a változásra és a változtatásra. Mindig van egy következő helyzet, nem kell megállni, nem kell visszafordulni, hiszen a lépések követik egymást. Szembenézünk dolgokkal, és van, hogy meghajlunk előttük, önként, vagy kényszer által. Földre kerülünk és látjuk a világot egy más perspektívából. Aztán erőt vehetünk... feltápászkodhatunk, harcosként hirdetve a bennünk szunnyadó erő ébredését, s majd már alázattal fejet hajtva a magasabb erők előtt, akik olykor másképp irányítanak, mint azt szeretnénk, végül erősen és stabilan állunk életünk terében. Folytonosságra tanít, amely az egyetlen állandóság a létezésben. Majd, ha a tudatosság magasra emelkedett, megtapasztaljuk a belső mozdulatlan figyelőt, aki változatlanul szemlélődik először a gyakorlás majd a megélt élet tapasztalatai felett. 

A Napüdvözlet gyakorlatsor végrehajtása:

A napüdvözletben a nap különböző fázisait is köszöntjük, melyek az élet körforgását és az újjá születéseket szimbolizálják.

A gyakorlatsor tizenkét testtartást foglal magában, melyeket egymás után veszünk fel dinamikusan, légzésszinkronnal. A mozgásfolyamat minden egyes ászanájához társul egy-egy légzés és egy-egy mantra, melyek segítségével megtapasztalhatjuk a légzés, a mozgás és a tudatosság teljességét. Dristik (fókuszpont) megtartása is fontos. Segít rögzíteni a figyelmet és ezáltal az elme is kontrollálhatóvá válik. 

A szúrja namaszkára nem egyszerűen csak fizikai torna, hanem módszer is, amely egyesíti magában a jóga fontosabb elemeit. Az ászanák (testtartások) áldásos hatásainak köszönhetően megerősíti a testet, a pránájáma (légzésszabályzás) által feltölt energiával, a meditációval pedig kiegyensúlyozza az elmét.

A szúrja namaszkára lelki szinten - a meditáció hatásain túl - istentiszteletként értelmezhető, ugyanis a gyakorlatsor mantrái a Nap istenségének neveit tartalmazzák. A tizenkét testgyakorlat a Nap, az élet forrásának ciklikusságát jelképezi (a nappal tizenkét óráját, a Nap pályájának tizenkét állatövét), végrehajtásával hódolatunkat fejezzük ki Szúrja, a napisten előtt.

A hindu hagyományban a Nap istenségének szerepét Szúrja-Nárájána, vagyis Krisna egyik inkarnációja tölti be. Tehát a szúrja namaszkára végzésével nem egy félistent, hanem közvetett módon az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádjuk. Isten imádata és odaadó szolgálata pedig a legegyszerűbb módja a felszabadulásnak, az anyagi világból való kiszakadásnak.

A Surya Namaskar a belső világosságra is összpontosít. A tudatosság fénye, a bölcsesség forrása, amihez a jóga gyakorlatokon keresztül szeretnénk visszatalálni.

Tradicionálisan a napüdvözletet 108-szor végzik, és minden egyes eleméhez tartozik egy-egy mantra, amelyet az egyes ászanák kivitelezésekor meditatívan el szoktak vibrálni. Természetesen a napüdvözletet lehet a mantrái nélkül is gyakorolni. A hagyomány szerint a felsorolt mantrák a Nap különböző neveit tartalmazzák és a Nap járásának tizenkét fázisát képviselik (a tizenkét állatövi jegyét).

A 108-as szám rendkívül nagy jelentőséggel bír a védikus kultúrában, 108 szem van a hinduk imafüzérén és az Upanisadok száma is ugyanennyi. Ezen kedvező szám és a Nap között mindig is szoros kapcsolatot feltételeztek, hiszen a Nap átmérője épp 108-szorosa a Földének, illetve a két égitest közötti távolság a Nap átmérőjének 108-szorosa.

A Surya Namaskar hatásai:

  • Felkészíti a gyakorlót a haladó ászanák gyakorlására és kiegészíti azok hatását.
  • Frissít, javítja a belső szervek vérkeringését, fokozza a légzés hatékonyágát, kiegyensúlyozza a belső elválasztású mirigyek működését, erősíti és rugalmassá teszi az izomzatot, méregtelenít.
  • Csökkenti a fizikai és szellemi feszültséget, élesíti az elmét.
  • Megkönnyíti az emésztést az emésztőszervek rendszeres nyújtásával illetve összenyomásával.
  • Energizálja és serkenti a belső szervek működését, megszünteti az emésztési zavarokat. Megerősíti a has izomzatát, az elmozdult szerveket újra helyükre mozdítja. A belső szervek szintjén jelentkező vérpangást gyorsan megszünteti.
  • A pajzsmirigy valamint más nyaki mirigyek működését normalizálja, a nyaktájék összenyomása és nyújtása által.
  • Normalizálja a vérnyomást, és a végtagok vérellátását is fokozza.
  • Felfrissíti az idegrendszert a gerincoszlop rendszeres nyújtása által. Helyreállítja a szimpatikus valamint a paraszimpatikus idegrendszer működését, serkenti a memóriánkat, alvásunk mély és pihentető lesz.
  • Eltávolítja a belső feszültségeket és segít megnyugtatni az idegrendszert. Segít legyőzni és megszüntetni a letargikus állapotokat, pesszimizmust, lustaságot és kedvtelenséget, a nap típusú energiák felhalmozásával egész lényünk szintjén - ragyogni kezdünk akár a Nap.
  • A rendszeres gyakorlás által az egész test (nyaktájék, vállak, karok, izületek, hát- és hasizom, combok, vádlik) folyamatosan erősödik anélkül, hogy elvesztené rugalmasságát. Helyes testtartást eredményez.
  • mobilizálja az ízületeket, tónusossá teszi az izmokat, a gerincet tökéletes állapotban tartja.
  • A méh és petefészek működésére is jótékonyan hat. Megszünteti a menstruációs ciklus rendszertelenségét, valamint a vele járó fájdalmakat.
  • Megoldja a súlyfelesleg problémáját, ugyanis elégeti a has, csípő és nyaktájék felesleges zsírpárnáit. Megszünteti a tokát. Csökkenti az ádámcsutka abnormális kiemelkedését a nyak előrenyomásával és a pajzsmirigy tájékának nyomásával.
  • Növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket az immunrendszer és a fizikai test egyidejű erősítésével. Arányosra formázza testünket és megszünteti a kövérséget. Határozottságot valamint finomságot kölcsönöz mozgásunknak. Nagyon jó felkészítő gyakorlat tornászok, sportolók számára is.
  • A leghatékonyabb gyakorlat a belső harmónia és fiatalságérzés eléréséhez, ezáltal pozitív hozzáállást segít elő az élet minden területén.
  • Figyelmet, légzést és mozgást hangol össze, lecsendesíti az elmét, tisztítja a tudatot, szeretet ébreszt, befogadóvá tesz.
  • A napüdvözlet energetikai szempontból megébreszti és összehangolja a csakrák működését.

A Surya Namaskar mantráinak jelentése

1.Óm mitrája namaha - "Üdvözlet a barátnak"

A Napot kozmikus barátnak tekintik, mert mindenkinek jóakarója. Fényt, hőt és energiát áraszt mindenkire válogatás nélkül. Ebben a minőségben Mitra a neve. Az embereket tettekre sarkallja, őrzi az Eget és a Földet, mindenkit egyenlőnek lát. Mitra a tizenkét Áditja egyike, vagyis Aditi egyik fia. Az Áditják a nap tizenkét fázisát képviselik a tizenkét hónapban. Az áditja szó napot is jelent.

2. Óm ravajé namaha - "Üdvözlet a sugárzónak"

Ravi a sugárzó teremtmény, aki minden élőnek isteni áldást hoz.

3. Óm szúrjája namaha - "Üdvözlet az aktivitást és életerőt adományozónak"

A Szúrja szóval akkor illetik a Napot, amikor a Nap istensége erőteljes oldaláról mutatkozik meg. Ebben a minőségben Ő az égbolt ura, a mennyek fenntartója és a tűz képviselője.

4. Óm bhánavé namaha - "Üdvözlet a megvilágosodottnak"

A Nap a guru, vagyis a tanár jelképe, aki a tévedéseink sötétségéből kiszabadít bennünket ugyanúgy, mint ahogyan a napkeltével az éjszaka sötétsége is eloszlik.

5. Óm khagája namaha - "Üdvözlet a levegőn áthatolónak"

A Nap sugarai áthatolnak az égbolton, a levegőn, így a Nap vándorlása láthatóvá válik számunkra. A Nap periodikus vándorlása az alapja az idő számításának, ebből adódott, hogy az idő urává a Nap lett. Ezzel a mantrával az idő irányítóját arra kérjük, hogy előrébb juthassunk az életben.

6. Óm pusné namaha - "Üdvözlet az erő adományozójának"

A Nap az erő forrása. Apaként táplál bennünket energiával, fénnyel és élettel.

7. Óm hiranja-garbhája namaha - "Üdvözlet az aranyló kozmikus önvalónak"

A Hiranja-garbha, az okok magja olyan, mint egy aranytojás. Mielőtt az egész univerzum létrejött volna, potenciálisan a Hiranja-garbhában tartózkodott. Ehhez hasonlóan tartalmaz potenciálisan minden életet a Nap.

8. Óm marícsajé namaha - "Üdvözlet a Nap sugarainak"

Marícsi nem más, mint Brahmá egyik fia, akit azokkal a fénysugarakkal hasonlítanak össze, amelyek a Napból erednek. Marícsi neve fénysugarat és tükröződést jelent.

9. Óm áditjája namaha - "Üdvözlet Aditi fiának"

Aditi a kozmikus anya Mahá-saktinak (Durgá-dévínek) az egyik neve. Aditi minden erő forrása, és az ő egyik fia Szúrja.

10. Óm szavitré namaha - "Üdvözlet a Nap éltető erejének, a jóságos anyának"

Szavitri az életerő, a felébresztő, aki az embereket tevékenységre ösztönzi.

11. Óm arkája namaha. - "Üdvözlet a szívből tiszteltnek, a dicséretre méltónak"

Az arka "energiát" jelent. Világunkban a legtöbb energia a Napból ered, ezért szeretetre és dicséretre méltó a Nap.

12. Óm bhászkarája namaha - "Üdvözlet annak, aki a megvilágosodáshoz elvezet"

A Nap a transzcendentális és a spirituális igazság szimbóluma. Lelki életünk útját világítja be, mely szabadulásunk végső céljához vezet.

A napüdvözlet végrehajtásánál csak akkor kezdjük el elmében vibrálni a mantrákat, amikor az ászanák és a légzések fizikai szinten már tökéletesen, erőlködés nélkül mennek.